Hotel
Nyitva a soproni négycsillagos ház a Lövéreknél
Újra megnyílt a Fagus Hotel Conference & Spa, amely teljes felújításon esett át az elmúlt két évben.
Új, exkluzív négycsillagos ház a pesti Belvárosban
Az V. kerület szívében található az Október 6. utcában, a Szent István Bazilika szomszédságában, egy több éve üresen álló épület felújításával és 4 csillagos hotellé való átalakításával bízták meg a Horváth Építőmester Zrt.-t (HÉP).
Próbálja ki már most a jövő szállodáját!
Képzelje el, amint a vendégszobába lépve az otthon is megszokott kellemes hőmérséklet fogadja, az ideális szögben leengedett árnyékolók kizárják a tűző napfényt, a tökéletesen megkomponált hangulatvilágítás és a lágy zene pedig segít, hogy még gyorsabban ráhangolódjon a pihenésre – bár elsőre úgy tűnhet, hogy a jövő szállodája köszönti majd így a vendégeket, a helyzet azonban az, hogy már napjainkban is elérhetők ezek a szolgáltatások a Schneider Electric megoldásaival. (x)
Érvénytelen a szállodaberuházás elleni népszavazás Tatán
A helyi kezdeményezők az Avalon-csoport Öreg-tó melletti tervezett szállodaépítését szerették volna megakadályozni a Komárom-Esztergom megyei városban.
Búcsú a papíralapú vendégkönyvtől
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely a jövőben megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát.
Eladó a siófoki Jókai Villa Hotel
A siófoki villát 1897-ben Braun Dávid építette, az épületet a századfordulón Fekete Vilmos temesvári ügyvéd vásárolta meg. A villa nevéből is kiderül, hogy a siófoki szálláshelynek köze van Jókai Mór életéhez, hiszen 1903-ban ebben a hangulatos villában töltötte élete utolsó nyarát az akkori tulajdonos vendégeként.
Úgy is lett. Beárazzák a durvuló inflációt a hazai szálláshelyek
Bár tavalyhoz képest jellemzően átlagosan 15,4 százalékkal növekedtek a vendégéjszaka árak egy fő részére a legnépszerűbb településeken, 2019-hez viszonyítva ez akár ma már 36 százalékos drágulás is lehet, derül ki a Szallas.hu friss összeállításából.
A vizes VB szép számokat hozott a hazai szállodásoknak
A Magyarországon megrendezett 19. FINA Világbajnokság ideje alatt látványosan emelkedett a külföldi vendégek száma a versenyszámokban érintett városokban. Budapesten 30%-kal, Szegeden 38%-kal, Debrecenben 37%-kal, Sopronban pedig 150%-kal június első két hetéhez képest. A fővárosban az angol, a német és az amerikai vendégek voltak a legtöbben.
Alice saját csodakertjével várja nyáron a látogatókat
Hűsítő pezsgéssel és nagypolgári életérzéssel várja a nyári hónapokban vendégeit az Andrássy úti Alice Terrace.
Zenei verseny forgatása a pesti ötcsillagos házban
Hamarosan elkezdődnek a Virtuózok 2022-es évadának forgatásai, amelynek egyik külső helyszíne a nemrégiben megnyílt Hard Rock Hotel Budapest lesz.
Pályázati pénzből születik újjá a Mátyás király sétány Hajdúszoboszlón
Sétálóutcává alakítják és élménypontokkal dobják fel a hajdúszoboszlói szállodasornak otthont adó Mátyás király sétányt.
Egy éve született újjá, névadóját 120 éve titok övezi
Budapest egyik ikonikus helyszíne a 2021-ben történt újranyitása óta a pesti Belváros társasági életének új központja lett, valamint, nem mellékesen, számos hazai és nemzetközi díjat is elnyert.
Nyaralás belföldön: friss felmérés az Eventrendtől
Gyakorlatilag megdönthetetlen a Balaton nyári egyeduralma, a hoteltípusok közül a wellness továbbra is mindent visz.
A minőség is számít a szállás kiválasztásánál
A szállás kiválasztásánál az ár mellett az elhelyezkedés és a minőség is fontos szempont egy friss felmérés szerint - derül ki a Danubius Hotels és az Opinio piackutató friss, reprezentatív felméréséből.
A magyarok fele tervez belföldi nyaralást
A belföldi nyaralók a rugalmas foglalási feltételeket nyújtó szálláshelyeket kedvelik, jobban figyelnek a higiéniára és még több élményt szeretnének átélni a nyaralás során.
Patinás magyar szállodát ajánl egy nemzetközi luxusmagazin
Méltatják, hogy a hotel olyan kulturális élményeket kínál, amelyek Magyarország jellegzetes művészeti és kézműves örökségét idézik meg.
Új négycsillagos hotelt építenek Debrecenben
A nagyerdei Aquaticum élményfürdő és strand területén - a meglévő mellett - újabb hotelt építhet Debrecen, 4,4 milliárd forint állami támogatással és 4,2 milliárdos hitellel.
Vége a hazai szálláshelyek kettős adatszolgáltatási kötelezettségének
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz.
Elképesztő mennyiségű eladó szálláshely Zala megyében
Panziókat, több csillagos wellness házakat, többféle vendéglátására és szállásra alkalmas ingatlant hirdetnek most, szezonindulásra a Zala megyei ingatlanpiacon: Vonyarcvashegytől Zalakarosig.
MSZÉSZ: jelez a szakma, gond lehet a nyárral
Szakmai partnerünk, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a következő közlemény megjelentetését kérte. Tartalma több, mint elgondolkodtató.
Változás a miskolci Avas Szálló esetében
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által tavaly megvásárolt miskolci Avas Szálló 2025 végétől fogadhat diákokat, illetve más vendégeket.
Horvát szállodások: dobjon az állam mentőövet!
Idén bevételnövekedésre számítanak a horvát szállodások, de lényegesen magasabbak lesznek a költségeik is, ami lassítja a beruházásokat, ezért állami beavatkozást várnak - hívták fel a figyelmet a Horvát Idegenforgalmi Közösség (HUT) hétfői sajtótájékoztatóján.
Itt az áprilist elemző MSZÉSZ Trendriport
2021-től eltérően 2022 már járványügyi korlátozásoktól mentesen indult a hazai és a nemzetközi szállodaiparban. A légijáratok újraindulásával és az átoltottság emelkedésével a beutazó turizmus egyre meghatározóbbá kezdett válni a szállodaiparban, viszont az orosz-ukrán háború és az infláció következtében lelassult a kereslet.
Az erősödő turizmus felfelé hajtja a budapesti Airbnb-árakat
Folytatódott májusban a bérleti díjak emelkedése a fővárosban, ahol a múlt hónapban a turizmus erősödése miatt a kínálati oldal folyamatos szűkülése hajtotta felfelé az árakat, áll a Rentingo.com legfrissebb közleményében.
Változások a Mellow Mood Hotels-nél
Immár a tervezett létszámban dolgozik Szalai-Dömötör Réka vezetésével a Mellow Mood Hotels cégcsoport HR területe
Emelik az áraikat az osztrák szálláshelyek
Az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) és a Deloitte közös felmérése alapján nagy kihívásokkal szembesülnek a szállásadók Ausztriában is.
Egy időre kivonul a Marriott-lánc Oroszországból
Addig, ameddig tart a háború. Amint rendeződik a helyzet, nyilván átértékelik ismét a lehetőségeket.
Új pozíció az Accorinvest menedzsmentjénél
Laurent Turpault most csatlakozott az AccorInvesthez kommunikációs és közkapcsolati alelnökként. Az új pozíció létrehozása összhangban áll a csoport átalakítási stratégiájával.
Kozmikus tér, inspiráció gazdagság, evolúció és harmónia
Kathrin és Mark Patel brémai textil-tervezőpárost kérték fel a JAB vadonatúj termékcsaládjának, a lakossági és közületi, így szállodák, éttermek ablakaira, nagy üvegfelületeire felkerülhető, és a nyári nagy melegben igencsak nagy szolgálatot tevő sávrolók tervezésére.
Nagyszabású partnerparti a Párisi Udvar Hotel Budapestben
Közel száz üzleti partner vett részt az eseményen, amelyet a Párisi Udvar passzázsában tartottak.
IHG-lánc tagjaként nyílt meg újra a Gránit Pólus tulajdonában lévő hotel a Nyugatinál
A Crowne Plaza Budapest a szintén Gránit Pólus tulajdonában lévő Westend bevásárlóközpont oldalában található 230 szobával, 13 rendezvényteremmel, 2 étteremmel, Club Lounge-al és teraszokkal. Május 24-én látványos Grand Opening partival ünnepelték újrapozícionálását, és az átalakítását követő kinyitását.
Új igazgató az ismét nyíló ibis Styles Budapest Citywest-nél
Az Accor Nemes Róbertet nevezte ki az újranyitó ibis Styles Budapest Citywest igazgatójának. A főváros nyugati bejáratánál található hotel két év után, 2022 júniusától fogad ismét vendégeket.
Új vezetők a Mellow Mood cégcsoportnál
Az elmúlt időszakban több változás is történt a Mellow Mood Hotels-nél, mutatjuk, mi minden.
Történelmi nyitás a Matild Palotában
Az egykori Belvárosi Kávéház helyén Matild Café & Cabaret néven nyitották meg csütörtökön a Matild Palota kétszintes, 300 férőhellyel rendelkező történelmi kávéházát.
Mi az a DMA? És miért jó nekünk?
A digitális világban egy várhatóan 2024 áprilisában életbe lépő vadonatúj szabályozási rendszert mutatott be az MSZÉSZ közgyűlésén a szakmai közönségnek Szigetvári József, a szállás.hu vezérigazgatója.
Hotelfejlesztés a pesti Belvárosban
Az MSZÉSZ tavaszi közgyűlésén Erdei Bálint (aki csak névrokona a MUISZ alelnökeként is ismert szakembernek), a Hard Rock Hotel Budapest tulajdonosa mutatta be frissen megnyílt házukat.
És aki az Év Fiatal Szállodása díjat kapja...
Az MSZÉSZ tavaszi közgyűlése alkalmával kihirdették az Év Fiatal Szállodása 2021 győztesét, akit 26 pályázó közül választott ki a három tagból álló szakmai bizottság.
Szállodabezárásokról, országos helyzetről, budapesti házakról
Nagy port kavart szakmai berkekben a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tavaszi közgyűlésének napjára időzítve egy nagyközönségi portálon megjelent hír a hazai szállodák helyzetéről.
NTAK-adatok vs. KSH által közölt számok
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) naponta, online érkeznek be a magyar szálláshelyek statisztikai adatai. Márciusban a rendszerben 992 aktív szálloda volt.
BBQ és Blues Night program a turai kastélyban
A BOTANIQ Turai Kastély különleges élménnyel készül a május 26-i estére.
Egy budai szálloda Európa 25 legjobbja közt
A TripAdvisor a napokban tette közé a Travelers' Choice Award 2022 Best of The Best hotelek listáját, ahol a Hotel Clark Budapest - Európa 25 legjobb szállodája között szerepelt.
Aranyhomok Hotel: új üzemeltetőhöz került
Május közepétől az Accent Hotels üzemelteti a Kecskemét belvárosában található 113 szobás Aranyhomok Business-City-Wellness Hotelt. Az üzleti és szabadidős vendégek igényeire szabott, wellness részleggel is rendelkező hotel a tapasztalt szállodaüzemeltető 21. magyarországi egységeként csatlakozik portfólióhoz.
Fél évszázados a Danubius, kampánnyal ünnepel
A Danubius Hotels április 1-jén ünnepelte 50 éves születésnapját, a márkát most újrapozícionálják, és május közepén elindítják jubileumi kampányukat.
Komoly változások az Airbnb esetén
Megújul a keresés módja, a lakások közötti megosztás lehetősége és további vendégvédelmi intézkedések lesznek. A frissített alkalmazás és az új funkciók az Egyesült Államokban szerdán, világszerte pedig ezen a héten jelennek meg, még a nyári utazási szezon előtt.
Szállodalánc és egyetem összefogása az égető munkaerőhiány miatt
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és Mellow Mood Hotels cégcsoport együttműködési megállapodást kötött közös képzési, kutatási és gyakorlati programok megvalósítására, melyek a MATE-Mellow Mood Hotels Akadémia égisze alatt valósulnak meg.
Ötcsillagos, felnőttbarát hotelnyitás Balatonfüreden
Szolgáltatásainak körével ez az első ilyen típusú szálloda a tó északi oldalán.
Szavazásra buzdít a szállodaszövetség
Az Év Fiatal Szállodása cím elnyerésére rekord mennyiségű pályázat érkezett, szakmai Közönségdíj odaítéléshez most az Ön szavazata is számít.
Szállodai marketingesek: ismét együtt!
Két év kényszerű kihagyás után végre ismét együtt a Marketing Belső Kör (MBK) gyakran változó, mégis sok ponton állandó csapata. Ezúttal a Radisson Blu Béke Hotel Zsolnay Kávéházában találkoztunk.